Ahogy a tervet próbáltuk megbeszélni, Alish-sal többször is összevesztünk. Ő próbált meggyőzni engem arról, hogy ne a családom bőrét próbáljam megmenteni, hanem a sajátomét. Én pedig egyre jobban kiálltam a mellett, hogy a családom nélkül nem megyek sehova. Minél jobban nyaggatott és győzködött, én egyre makacsabb és makacsabb lettem. Még mindig rágott engem a lelkiismeret, hogy miattam kerültek ide. Alish sokat kérdezősködött az idejövetelem részleteiről, mondván, hogy a kijutási terv az előzményektől függ. Azokban rejlik szerinte kulcs, a megoldás. Nem értettem, mire akar ezzel kilyukadni, egészen addig, amíg el nem meséltem, hogy a bejárati kapunál különböző tárgyakkal fizettünk, amik a másik világból származtak, azaz az a mi világunkból. Nem figyelt arra, hogy a családtagjaim miket adtak le, mikor egyenként felsoroltam, csak azt jegyezte meg, hogy én a kalapommal fizettem. A kalapra kezdett összpontosítani, és elgondolkodó tekintettel percekig csak töprengett. Én csöndben ültem, és bámészkodtam. Alish házát még továbbra is lenyűgözőnek találtam, így szívesen nézegettem minden egyes részletét. A sok növény elbűvölt, és a finom virágillatot beszippantva csak vidámabb és nyugodtabb lettem.
- Meg kell keresnünk a kalapot - mondta hirtelen, megtörve a kellemesen nyugtató csendet.
- Miért olyan fontos az? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, de magamban kezdtem már sejteni.
- Az volt a belépő, akkor az lesz a kilépő is. Ez egyértelmű. A kérdés az, hogy hol van - mondta lassan.
Időközben a résnyire nyitott ablakon keresztül bejött a házba Offi is, Alish mókusa. Ő még akkor vált el társaságunktól amikor Alish háza előtti mezőre értünk, csatlakozott a többi kisállathoz, és velük játszott. Úgy tűnt megunta a játékot, és inkább visszatért gazdájához, aki mosolyogva, játékosan várta őt. A mókus a lábán felmászott az ölébe, majd a karján keresztül a vállára, és ide-oda futkorászott, izgett-mozgott. Alish-t ez nem zavarta, sőt, csak nevetgélve hagyta, hogy mászófalnak használják őt.
- És hogy keressük meg a kalapot? - kérdeztem óvatosan.
- Jó kérdés. Én szerintem körbekérdezek itt-ott, te viszont ellátogatsz Cani-hez. Most már nincs más lehetőség. Nem tudom hol hallottál róla, de akárhogy is, Cani tényleg jó ötlet. Én viszont oda biztosan nem megyek.
- Egyedül menjek oda? - kérdeztem csalódottan.
Egy teljesen másik világban egyedül barangolni nekem nem tűnt jó ötletnek. Sőt, rettegtem a gondolattól, hogy bármit is egyedül csináljak abban a vidámparkban. Alish már említette, hogy nem fog engem végig kísérgetni, pesztrálni, hiszen sok dolga van neki is. De reméltem, hogy hosszabb ideig lesz velem, és nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kettéválnak az útjaink. Azért persze az is látszott, hogy Alish nem csak amiatt nem szeretne menni Cani-hoz, mert rengeteg a tennivalója, de egyértelmű volt, hogy nem kedvelte őt. Egyre kíváncsibb lettem, hogy ki is ez a személy.
- Szedd össze magad. Elkísérlek valameddig, de a vonatra már egyedül fogsz felszállni. Rendben? - méregetett aggodalmasan.
- Rendben - bólintottam. - De akkor mindent mondj el részletesen, hogy merre kell majd menjek, meg ilyesmi... - kértem, mert még mindig féltem.
Alish hosszas útmutatásba kezdett, egészen attól, hogy hogyan szálljak fel a vonatra. Elmondta, hogy a vonat rettentő drága, így kénytelen leszek fellógni, és ha látnám, hogy jön az ellenőr, akkor meneküljek, vagy bújjak el valahová, esetleg a székek alá, vagy egy eldugottabb sarokba, a lényeg, hogy ne vegyen észre. Ez cseppet sem hangzott túl biztatóan, sőt, én már itt el kezdtem félni. Szavakkal részletesen leírta az ellenőr kinézetét, és azt mondta, hogy jobb nem találkoznom vele, és nem érdemes vele kikezdeni, mert elég erőszakos és agresszívan tud viselkedni, ha potyautassal találkozik. Pláne, ha még hazudik is neki, tehát véletlenül se próbáljam azt hazudni, hogy elhagytam a jegyem. Információkkal teli útbaigazítást adott, mivel ő is látta, hogy elég esetlen vagyok, nem tájékozódom túl jól idegen helyeken. Elmondta, hogy mit tegyek ha elérek az adott megállóig, hogy merre menjek, ha leszállok. Nem volt messze a megállótól Cani háza, ez egy remek hír volt számomra. Azt mondta, az úgy nevezett "Doll House"-t kell keressem, ami ki is lesz táblázva, mivel régen az is egy attrakció volt a vidámparki vendégek számára. Az Cani otthona, és a vonatállomás neve is Doll, amit könnyű volt megjegyeznem.
Adott pár tanácsot is. Azt mondta jobban teszem, ha elkerülöm szemkontaktust. Ne viselkedjek feltűnően, ne hívjam fel magamra a figyelmet, és ne álljak szóba senkivel, csak a legvégső esetben, ha végleg eltévednék, vagy vészhelyzet lenne, és segítségre szorulnék. Tudta, hogy ha feltűnést keltek, akkor az okulinonok hamar rám találnak, és levadásznak. Ezt pedig ugyebár jobb volt elkerülni. Még mindig megborzongtam, ha az okulinon arca eszembe jutott. Az üresen tátongó szemüregek látványának emlékétől felfordult a gyomrom.
Alish az útbaigazítás során sok megjegyzést tett arra, hogy mennyivel jobb hely volt régen a vidámpark. Például mikor azt javasolta, hogy ne beszéljek senkivel, hozzátette, hogy régebben bezzeg akárkivel lehetett cseverészni könnyedén. Ma már mindenhol kihallgatnak, és ha egy rossz szót is kiejtesz a szádon, hamar börtönben találod magad. Viszont a szigor mellett volt egyfajta hanyagság is abban a világban. Hiszen Alish elmondása szerint omladoztak az épületek, rozsdásodtak a játékok, lekoptak az egykoron színesre kifestett építmények vakolatai.
Miután elmondta, hogy hogyan jutok Cani-hoz, felmerült a kérdés, hogy hogyan tovább. Alish szerint már akkor szerencsém lett volna, ha odáig sikerül elmennem, hiszen a tervének rengeteg gyenge pontja volt, de más lehetőség nemigen adódott. Azt mondta Cani számon tartja Metus minden egyes tevékenységét, így ő tudhatja, hol van a kalapom. Mindent tud a vidámparkról, tisztában van az összes titokkal, amiket mások rejtegetnek. Csak nem fecsegi ki őket akárkinek, akármiért. A hangsúly az utóbbin van: akármiért. Ugyanis Cani-vel alkukat szokás kötni, üzleteket, cseréket, amikből neki is haszna van, nem csak az odaérkezőnek. Mivel általában hatalmas árakat szokott kérni, olyan dolgokat, amik közelítenek a lehetetlenhez, a megadhatatlanhoz, ezért nem sokan látogatnak el az otthonába. Cani emellett rendkívül eszes és furfangos, így átvágni őt, vagy csalással, vagy trükkökkel próbálkozni nem érdemes, mert később egészen biztos, hogy életed végéig bánni fogod.
- De mégis mit adhatnék én neki? - merült fel bennem a kérdés. - Semmim sincs - tettem hozzá letörten.
- Ha nincs semmid, akkor olyat fog kérni, amit meg kell szerezned neki, mint ahogy azt általában szokta. Az odatévedőknek sosincs náluk olyan dolog, ami Cani-nak kellene. Vagy ha netalántán van is, valami olyasmit kér, amit az illető biztosan nem adna oda neki. Épp ezért olyan nehéz vele üzletelni. Alkudozni meg ne próbálj vele, attól különösen ideges lesz - magyarázta Alish.
- Te már kötöttél vele cserét? - töprengtem.
- Igen... De arról nem szeretnék beszélni - mondta halkan, elkomorodva.
Látszólag rossz emlékeket ébresztett fel benne, amire nem igazán akart visszagondolni. Kezdtem megérteni, miért nem kedveli Cani-t annyira. Azon töprengtem, vajon mit kérhetett tőle Cani, amire ilyen érzékeny volt Alish. És vajon mit akart Alish Cani-tól? Nem mertem kérdezősködni, mivel Alish már mondta, hogy nem akar róla beszélni, és nem mertem erőltetni. Akármilyen kedves is volt a lány, kicsit még mindig tartottam tőle. Tulajdonképpen nem csak tőle, hanem az egész világtól, aminek ő a része volt.
- Ha már Cani-nál vagy, és ha csodák csodájára szóba áll veled, akkor a következő lépés az lesz, hogy elégtételt teszel neki, megszerzed azt, amit kér tőled. Halvány fogalmam sincs róla, mit akarhatna tőled, de ne hátrálj, légy határozott. Ha kiadja a feladatot, akkor a legjobb lenne, ha találkoznánk, csak nem igazán tudom, hogyan, mikor, és hol tudnánk összefutni. Ez a probléma. Ki tudja, mikor érsz oda, hogy alakul, vagy egyáltalán sikerül-e odamenned. Nem tudnánk egyeztetni a találkozót. Sajnálom, Karla, de nagyon úgy tűnik, hogy mi ketten nem fogunk találkozni - mondta szomorúan, majd tovább csacsogott. Nem szóltam bele, csak csendben hallgattam őt. - Persze próbálkozhatok beszélni az állatokkal, hogyha látnak valahol, akkor értesítsenek. Az beválhat - hadart villámgyorsan Alish, én próbáltam követni, amit mondott. Érthetően beszélt, csak nagyon gyorsan, és elég nehéz volt az összes információt memorizálni egyszerre. - De nem minden állattal vagyok igazán jóban, pláne nem arról a környékről. Tehát, ha Cani-val sikerül a csere, akkor már csak a kalapért kell elmenj csak... Remélhetőleg nem lesz valami nehéz helyen. Nem akarom elvenni a kedved, remélem azért maradt még benned némi lelkesedés - aggodalmaskodott.
Már válaszra nyitottam a számat, amikor hozzáfűzött még valamit a mondanivalójához.
- Viszont sajnálom, de a családodat végleg, teljesen el kell felejtened. A saját bőrödet is csak hatalmas szerencsével sikerülhet megmentened, őket szinte már képtelenség lenne. Én tényleg sajnálom, részvétem értük - nézett rám sajnálkozva, mintha ő tehetne róla.
Jól esett, hogy ilyen megértő és együtt érző volt velem. Nem mondtam el neki, de én továbbra sem mondtam le a családomról. Eleget vitáztunk már róla. Alish annyira féltett engem, hogy hallani sem akart a családomról, úgy gondolta, ha velük foglalkozom, a végén egyikünk sem jut ki élve. Valószínűleg igaza is volt, de úgy éreztem, inkább nem jutok ki sehogy, mintsem nélkülük menjek el.
Get free premium widgets for your blog and website.
